
Nagyot futott a Nike
A világ legnagyobb sportszergyártója az elemzői várakozásokat meghaladó számokat tett közzé csütörtökön. A május 31-én véget érő negyedik üzleti negyedévben a vállalat nettó profitja 5,4 százalékkal 69,8 millió dollárra vagy részvényenként 78 centre emelkedett az egy évvel korábbi 6,62 millióról (részvényenként 73 cent). A Bloomberg konszenzus 75 cent volt.
Az eladások szintén igen jól alakultak. A Nike bevételei 11 százalékkal 7,43 milliárd dollárra emelkedtek, miközben az elemzők 7,34 milliárdra számítottak.
Betörtek a hétköznapokba
A társaság jelentősen profitált abból, hogy a vásárlók egyre gyakrabban vesznek sportos ruházatot és különböző felszereléseket a hétköznapokra is, a sportolás és az edzés mellett. Ez a trend elsősorban az észak-amerikai piacon váltott ki kedvező hatást, ahol a Nike bevételei 10 százalékkal,3,29 milliárd dollárra kúsztak fel, szemben az elemzők által várt 3,13 milliárddal – írja a Bloomberg.
Mindeközben a kínai divízió bevételei 3,5 százalékkal 702 millió dollárra nőttek, felülmúlva a 666,4 milliárdos elemzői konszenzust. A Nike második legnagyobb piacának számító Kínában a vállalat korábban azzal a nehézséggel nézett szembe, hogy a vásárlók igen nehezen kötelezték el magukat egy-egy márka mellett. Bizakodásra ad okot továbbá az is, hogy ezen üzletág határidős megrendelései 6 százalékkal bővültek, miközben az elemzők csupán 2,5 százalékot vártak.
Kilőtt a részvény
A gyorsjelentés hatására a Nike papírja 4 százalékkal 79,96 dollárra emelkedett az amerikai zárás után. A részvény egyébként eddig nem teljesített túl jól, 2,3 százalékot esett idén.
Beütött az árfolyam
A sportszergyártó jelentése szerint az erős amerikai fizetőeszköz 30 millió dollárral vette vissza a társaság adózás előtti nyereségét a negyedévben. A Nike még márciusban jelezte, hogy az erős dollár jelentősen visszafogja a nemzetközi eladások értékét, ami komoly nyomást helyez a profitnövekedésre.