2025 május 07

Ölbetett kézzel is gyarapíthatod a vagyonod

Hogyan ítéli meg a meg a Libri Shopline a piaci helyzetét, melyek az elkövetkező időszak stratégiai elképzelései? Erről beszélgetett Virág Ferenc, a Random Capital vezérigazgatója a tőzsdei vállalatokról készített sorozatának ebben a részében a cég vezérigazgatójával.

Bookline, Shopline, Libri-Shopline

– A fúziót megelőzően Bookline néven szerepeltünk a Budapesti Értéktőzsdén – kezdte Starcz Ákos. – A Shopline név választására az volt a fő magyarázat, hogy felismertük: a válság miatt a hazai könyvpiac olyan stagnáló periódusba került, amiből meglehetősen nehéz kitörni. Az egyetlen utat jelentette, hogy univerzális áruházzá váljunk. Ehhez nem volt megfelelő a Bookline név, ezért változtattunk. Így köszöntött ránk a Librivel összeolvadás ötlete az elmúlt évben.

VF: Úgy kell ezt értenünk, hogy egyszerre nyitottak az egyéb termékek piaca felé, de fontosnak tartották, hogy legyen egy offline piacuk is a Librivel megvalósított összeolvadásból?

Starcz Ákos: A közép-európai régióban kifejezetten fontos a fizikai jelenlét. Az a tapasztalat, hogy igazán komoly márkát azok tudtak építeni, és azoknak sikerült elnyerniük a fogyasztók bizalmát, akik rendelkeznek országos üzlethálózattal, de legalább néhány bolttal „fizikailag” is.

VF: Elmondható, hogy önök félnek az Amazontól?

: Az Amazontól van félelem bennünk. Ám nem csak ez motiválta az összeolvadást. Az viszont igaz, hogy a Librivel megvalósult fúzió után exkluzív, prémium minőségű bolthálózattal rendelkezik a cégcsoportunk, amely megkülönböztet minket azoktól a versenytársaktól, akinek csak online hálózatuk van.

VF: Az Amazon árbevétele 2010-ben harmincmilliárd dollár volt. Ez 2013 végére hetvennégymilliárdra nőtt, ez tetemes gyarapodás, ami a cég tőzsdei papírjának árfolyamában is tükröződik. A hasonló magyar cégeknél mintha elmaradt volna ez a fejlődés. Várható valamiféle robbanás, ami miatt izgalmas lehet ez a terület?

: Szerintem két hatást érdemes megvizsgálni. Az egyik, hogy az adott piacon ki, mekkora szeletet tud kihasítani a tortából, szerintem ebben „orbitális” robbanásra nem számíthatunk. Ha pusztán a fő területünket, a könyvpiacot nézzük, azt mondhatjuk, jelentős lemaradásban vagyunk Európától, s az Amerikai Egyesült Államoktól is, s az árakban is van még jócskán tartalék. Több könyvet, jobb áron eladni ez az egyik lehetőség.

A másik, amiben az Amazon jobb volt, hogy megtalálta az utat az e-könyvek felé, s ezt a piacot ma már teljesen monopolizálta a nyugat-európai és az amerikai piacokon. Ráadásul nyitott a nem könyves területeken is. A növekedésének jelentős része ebből valósult meg. A mi és az Amazon helyzete azért sem összehasonlítható, mert az Amazon jelenleg a növekedésének legnagyobb részét újabb piacok nyitásával éri el. Az Amazon expanzív stratégiában van, ami egyben újabb logisztikai bázisok létrehozását, újabb országok becsatolását jelenti.

A jól működő magyar rendszert lehetne exportálni

VF:  Önök nem terveznek hasonló lépéseket? A Magyarországon jól működő rendszert lehetne a környező országokba telepíteni. Erre van is esély, hiszen a Libri-Shopline már két országban is jelen van.

: Ez igaz. Hozzá kell azonban tenni, hogy alapjában magyar nyelven, határon átnyúló tevékenységet végzünk. Nem vagyunk jelen logisztikai bázissal. Az idén és jövőre az a legfontosabb feladatunk, hogy az összeolvadást a Librivel jogilag és pénzügyileg végig vigyük, szervezetileg és infrastrukturálisan megerősödjünk, s erről a bázisról vágjunk neki a külföldi elképzeléseinknek.

VF: Jelenti ez azt is, hogy a Libri-Shopline-nak masszívan nyereségessé kell válnia e célok teljesítéséhez? Úgy látják adottak ehhez a feltételek?

: Erre határozott igen választ adhatok. Amikor bejelentettük a fúziót a Librivel, megfogalmazhattuk a reális tervet, amely a becsléseink szerint tizenötmilliárd forintos csoport szintű árbevételt és egymilliárd forintos eredményt jelent. Az elképzeléseinket nem adtuk fel, sőt egyre nagyobb a realitása, hogy ezek megvalósulnak. Ezzel a nagyságrenddel és eredménnyel már minden esély megvan arra, további piacokra törjünk be.

Fontos a cég számára a tőzsdei jelenlét

VFMennyire fontos az Önök számára a jelenlét a Budapesti Értéktőzsdén?

: Mi a jelenlétet a BÉT-en mindig is fontosnak tartottuk. A cég fő tulajdonosai egyértelműen úgy gondolkoznak, hogy a tőke és értékpapír-piaci jelenlét fontos a cégcsoportunk számára. Ezt a pozíciót a jövőben is meg kívánjuk tartani. Egyelőre nem tervezzük, hogy bármelyik régiós tőzsdén listáznánk magunkat.

VF: Az látszik, hogy ugyan a cég fejlődött, gyarapodott, ám a vállalat tőzsdei papírjának árfolyamával nem történik semmi sem, most is hatszáz forint alatt van. Ön folyamatosan úgy nyilatkozott, hogy ezer forint fölött van a cégcsoport értéke.

A fúzióval jól jártak a cég kistulajdonosai

: Az ezer forintos árról még akkor beszéltünk, amikor a Shopline-t önmagában értékeltük. Szerintem az ezer forintos árfolyam most a Librivel együtt teljesen valóságos és fair. Ha úgy nézzük, azok a kisrészvényesek, akik még ,,shopline-osan” ránk tettek, bíztak bennünk, most a szervezeti átalakulás után nagyobb értékhez jutottak. Mondhatnánk úgy, hogy a kistulajdonosaink nagyobb és értékesebb székbe ülhettek.

VF: Ez igaz. Ám ez nem tükröződött a részvényük árában, a tudatukban gyarapodtak, a pénztárcájuk azonban nem hízott. A cégüknek öt százaléknyi részvénye forog közkézen. El tudja fogadni, hogy ez nem túl szerencsés állapot?

: El. Nem is vitatjuk ezt. Valóban szerencsésebb lenne, ha a közkézhányad ennél számottevően magasabb lenne. Azt gondolom, hogy most – a már említett tranzakciónk közepette – nincs itt a közkézhányad növelésének megfelelő ideje. Jelenleg a pénzügyi stabilitás megteremtésére és az eredménytermelő képesség javítására koncentrálunk.

A beszélgetés teljes terjedelmében: