2025 július 28

Lendületesen kezdhet Európa

london4A piacok az amerikai gazdaság erősödő lendületét igazoló foglalkoztatási adatokra számítanak. Elemzői előrejelzések szerint az Egyesült Államokban a munkanélküliségi ráta márciusban 6,6 százalékra csökken a februári 6,7 százalékról, a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma pedig 200 ezerrel emelkedik az előző havi 175 ezer után.

Az IG Markets szakértőinek a Dow Jones hírügynökségnek adott előrejelzése szerint a londoni FTSE-100 index 14 pontos emelkedéssel 6663 ponton, a frankfurti DAX index 29 pontos emelkedéssel 9657 ponton, a párizsi CAC-40 index pedig 15 pontos emelkedéssel 4464 ponton nyithat.

Erre figyelnek majd a befektetők

Pénteken a tőzsdei árfolyamokat az amerikai foglalkoztatási adatok mellett még a februári német feldolgozóipari megrendelések alakulása, valamint a márciusi euróövezeti kiskereskedelmi beszerzésimenedzser-index befolyásolhatja.

Csütörtökön az európai tőzsdék többsége nyereséggel zárt. Miközben a londoni FTSE-100 index 0,15 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX 0,06, a párizsi CAC-40 pedig 0,42 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti árfolyammutatók közül az Euro Stoxx 50 index 0,60 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,13 százalékkal erősödött.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.