2025 augusztus 02

Felminősítették Németországot és Ausztriát

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja az európai és az amerikai piaci zárások után, péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy a kilátásjavítással együtt megerősítette a német és az osztrák adósosztályzatokat.

Megkapták a lehetséges legjobbat

A Moody’s a német és az osztrák államkötvény-kötelezettségeket egyaránt a lehetséges legjobb, „Aaa” osztályzattal tartja nyilván, és a kilátás pénteki stabilizálásával levette a napirendről ennek az elit szuverén besorolásnak a megvonását a két országtól.

A kilátásjavítások indokai között a hitelminősítő kiemelte azt a véleményét, hogy csökkent a más eurógazdaságok – főleg a két nagy déli eurótagállam, Olaszország és Spanyolország – esetleges kényszerű kollektív pénzügyi megsegítéséből a német és az osztrák költségvetésre háruló terhek kockázata, és általánosságban is enyhült az euróövezeti járványveszély.

Több ország is javítani tudott

A Moody’s szerint az euróövezeti periféria mindegyik gazdaságában ugyanazok a javuló folyamatok zajlanak, már az eddig elért előrelépések és a kihívások egyéni mértékei eltérőek. A javulást tükrözi, hogy a Moody’s nemrégiben javította Spanyolország és Írország szuverén adósbesorolásait, az olasz és a portugál osztályzat kilátását negatívról stabilra módosította, és Görögország minősítését is feljebb emelte az addigi „C”-ről „Caa3”-ra – hangsúlyozza londoni elemzésében a hitelminősítő.

A „C” a Moody’s osztályzati módszertanában a legrosszabb besorolás, gyakorlatilag csődhelyzetet jelez; a cég erről a szintről emelte ki nemrégiben a görög minősítést, amelyre egyben stabil kilátást állapított meg.

És miért jók ezek a javulások?

A Moody’s szerint az euróövezeti intézményi keretrendszer javulása is hozzájárult a valutaunión belüli járványkockázatok enyhüléséhez. A cég e javulások közé sorolta az eurójegybank (EKB) korlátlan másodpiaci kötvényvásárlási programját (OMT), az euróövezeti stabilitási mechanizmus (ESM) létrehozását, valamint az euróövezeti bankunió kialakításának folyamatában elért haladást. Mindezek a változások a hitelminősítő szerint csökkentik az újabb pénzügyi támogatási csomagok szükségessé válásának kockázatát, illetve ha ilyen támogatásra mégis szükség lesz, akkor annak mértéke a korábbiaknál kisebb lehet, tekintettel az európeriféria gazdaságainak közfinanszírozási szektoraiban végbement javulásokra.

Ezek a javulások és az intézményi keretek erősítésében elért előrelépések enyhítik a likviditási aggályokat, és így mérséklik a piaci volatilitást, egyben javítják a finanszírozási kondíciókat az euróövezeten belül – áll a Moody’s elemzésében.

Két éve még más volt a helyzet a németeknél

A hitelminősítő mostani euróövezeti helyzetértékelése gyökeresen eltér attól, amellyel a német adósosztályzat kilátásának csaknem két évvel ezelőtt bejelentett negatívra rontását indokolta.

A Moody’s 2012 júliusában módosította negatívra a német „Aaa” besorolás kilátását, és ehhez fűzött akkori indoklásában annak idején kiemelte, hogy a korabeli gazdaságpolitikai keretek között egyre bizonytalanabbnak tartotta az euróövezeti adósságválság kimenetelét. A Moody’s akkoriban növekvő kockázatát látta annak is, hogy Görögország távozik az euróövezetből.

A hitelminősítő abban az időszakban még úgy vélekedett, hogy ha sikerül is elkerülni Görögország kiesését az euróövezetből, egyre valószínűbb, hogy más valutauniós tagállamok – főleg Spanyolország és Olaszország – nagyobb mértékű kollektív megsegítésére is szükség lesz, és e kollektív segítség terhei várhatóan a magas besorolású eurógazdaságokra nehezednek majd a legnagyobb súllyal, tekintettel arra, hogy ezek az országok lennének képesek leginkább az ezzel járó költségek elviselésére.

Ausztria is hasonló cipőben járt

A Moody’s annak idején hasonló indokokkal rontotta negatívra Ausztria osztályzati kilátását is.

Az osztrák „Aaa” kilátásának mostani stabilizálásához fűzött elemzésében a cég a döntés fő tényezői között kiemelte: véleménye szerint csökkent a kockázata annak, hogy az osztrák bankrendszerből jelentős terhek hárulnak a költségvetésre.

Az osztrák bankszektor kilátásai a Moody’s szerint jelentős mértékben függnek a közép-, a kelet- és a délkelet-európai gazdaságok fejleményeitől, mivel az osztrák bankok kitettsége e térségben továbbra is viszonylag nagy; a tavalyi harmadik negyedévi állapot alapján 230,2 milliárd dollár körüli volt, ami az osztrák hazai össztermék (GDP) hozzávetőleg 56 százalékának felelt meg.

A közép- és kelet-európai térség szuverén kockázati szempontból azonban nagyon heterogén, és csökkentette az osztrák bankrendszer kockázatait az európai felzárkózó térség nyomás alatt álló gazdaságaiból az egészségesebb régiós piacok felé irányuló portfolióváltási folyamat – áll a Moody’s elemzésében.

Legnézettebb Tartalmak

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.