2025 május 28

Van, aki már a nyárra készül – Áremelés nem lesz

A megkérdezett táboroztatók döntő többsége (92%) pozitívnak, vagy nagyon pozitívnak ítélte a 2013-as esztendőt, a táborokban részt vevő gyermekek létszáma stagnált, vagy nőtt az előző esztendőhöz képest. A létszám növekedése elsősorban azokban a táborokban volt érzékelhető, ahol nagy gyermeklétszámmal dolgoznak (minimum 80-100 fő), míg a stagnálás a kisebb befogadóképességű táborokban volt jellemző. Az idei esztendőre viszont optimisták a szervezők, a döntő többség (97,5%) növekedést, ezen belül a táborok több mint fele erős növekedést vár a gyermekek létszámában.

tábor_flickrNem terveznek áremelést a szervezők

A táborokban átlagosan 4-6 gyermekre jut egy pedagógus, azaz elmondható, hogy jóval kevesebb gyerek jut egy képzett felvigyázóra, mint akár a bölcsődékben (12-16 fő), vagy az óvodákban (16-24 fő), valószínűsíthetően többek között ennek köszönhető a táborok sikeressége.

A 2014-es évben szinte minden táborszervező tervezi a program színesítését, újítását, de a táborok törzsprogramja nem fog nagymértékben változni.  Jó hír viszont a szülőknek, hogy a táborozatók közel fele nem tervezi a tábor árának növelését, illetőleg a fennmaradó rész is maximum az infláció mértékével emeli a táborok díját. Emellett a táborok többségénél továbbra is igénybe vehető a testvérkedvezmény is, ami általában 5-10 % mértékű.

Kevés a betölthető hely

A táborokban 40-60%-a a gyerekeknek visszatérő, ami egyrészt ad egy stabilitást a szektornak, viszont az új gyerekek szüleinek érdemes időben foglalni az idei vakációra is a programokat, ugyanis a visszatérő gyermekek nagy száma miatt sok tábor esetében már kevés a betölthető hely.

„Összességében a törzsprogramok, árak nem fognak jelentős mértékben változni a tavalyhoz képest. Idén ugyanúgy azt tudjuk tanácsolni a kedves szülőknek, hogy időben kezdjük el keresni és lefoglalni a táborokat, hogy akár időpontok, akár programok tekintetében bőséges kínálatból tudjanak választani. A Taborfigyelo.hu oldalon mi arra törekszünk, hogy a tábor szegmenst összehasonlíthatóan, árakkal, képekkel, leírásokkal bemutathassuk a szülőknek, így könnyítve dolgukat. Miután a Táborfigyelőn keresztül jelentkezni is lehet a táborokra, így mindent egy helyen tud intézni a kedves szülő a gyermek csodás vakációjáért” – mondta el Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu portál vezetője.