2025 május 28

Az EKB harcot hirdet a defláció ellen

Az EKB feltételezése szerint az infláció fokozatosan növekedni fog a célszám felé középtávon, ám „ha e fő forgatókönyvünket ekb ecb európai központi bank 130308kockázatok érik, akkor a következő hetekben és hónapokban készek vagyunk intézkedni iránymutatásunknak megfelelő módon” – idézte az EKB igazgatótanácsának tagját, Benoit Coeure-t a hét végén a Delo című szlovén lap.

„Szilárd szándékunk fenntartani az euróövezeti gazdaság számára szükséges, fokozott pénzügyi enyhítést, és nem habozunk további határozott intézkedést tenni, ha szükséges” – ismételte el a bank iránymutatását Coeure.

Az EKB március 6-án tartja következő kamatdöntő értekezletét.

Az EU statisztikai hivatal szerint az euróövezetben a tizenkét havi infláció januárban 0,7 százalékra lassult a decemberi 0,8 százalékról. Számos elemző felveti, hogy az euróövezetben ismét defláció fenyeget. Éves összehasonlításban utoljára a nagy válság elején, 2009. június és október között csökkentek a fogyasztói árak a térségben, a legnagyobb mértékben, 0,6 százalékkal 2009. júliusban.

A piaci várakozások szerint az EKB március elején negatív betétkamat bevezetésével veheti fel a küzdelmet a deflációs veszéllyel.