
Mindenkit lepipált a Telekom
A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények – egy kivétellel – emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvényüzletkötője a nyugat-európai tőzsdék erősségével magyarázta a BÉT jó teljesítményét. A BUX index emelkedésének alapvető oka a Magyar Telekom árfolyamának több mint 5 százalékos javulása, amely a leányvállalatok felvásárlásáról szóló piaci találgatásoknak köszönhető. A Richter – záráskori – minimális árcsökkenése gyakorlatilag az árfolyamának a stagnálását jelenti.
Sándor Dávid, a KBC Equitas senior elemzője is a Magyar Telekom árfolyamának a szárnyalását emelte ki. Utalt arra a napközbeni – meg nem erősített hírre – hogy a Deutsche Telekom felvásárolná a szlovák leányvállalatának állami tulajdonban lévő részét, ami spekulációt indított el. Ennek lényege, hogy hátha sor kerül a magyar leányvállalatban is a teljes tulajdoni hányad megszerzésére.
Így zártak a papírok
A Mol 130 forinttal, 0,95 százalékkal 13 750 forintra erősödött, 659,1 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 30 forinttal, 0,72 százalékkal 4210 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 17 forinttal, 5,40 százalékkal 332 forintra emelkedett, forgalma 2,1 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 3 forinttal, 0,07 százalékkal 3999 forintra csökkent, a részvények forgalma 930,4 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1543,09 ponton zárt pénteken, ez 53,66 pontos, 3,60 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Változott a búza jegyzése
A BÉT áruszekciójában pénteken a malmi búza és a takarmánykukorica jegyzése változott két-két határidőre. A malmi búza határidős ára márciusra 100 forinttal 55 200 forintra, míg májusra 200 forinttal, 56 300 forintra emelkedett. Augusztusra 51 900 forint maradt az ár.
A takarmánybúza jegyzése márciusra 54 000, májusra 52 100, míg augusztusra 49 500 forint, változatlanul. A takarmánykukorica ára márciusra 300 forinttal 48 100 forintra, májusra szintén 300 forinttal, 49 200 forintra esett. Júliusra 48 800, novemberre pedig 48 510 forint maradt.
A nagy olajtartalmú napraforgómag jegyzése márciusra 97 200, októberre 95 100 forint maradt. A nagy olajtartalmú repce ára márciusra 105 010, májusra pedig 103 000 forint, változatlanul.
Amerika mínuszban nyitott
Csökkentek nyitáskor a vezető indexek. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,19 százalékot, az S&P 500-as mutató 0,17 százalékot, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,16 százalékot esett nyitáskor.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]