
Padlóra küldi a kormány az OTP-t
Vajon mennyiben érinti az OTP-t Navrasics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter tegnapi televíziós megnyilvánulása, hogy a kormány azt vizsgálja, jogszabállyal hogyan lehetne felülvizsgálni a bankokkal kötött – már meglévő – devizahitel szerződéseket.
Fekete forgatókönyv: részvényenként 900 forint
Valószínűleg a svájci frank árfolyam erősödését bele lehet majd illeszteni a miniszter által említett keretrendszerbe – mondta Gabler Gergely, az Equilor senior elemzője, hozzátéve: bár részletek nem ismertek, számíthatunk arra, hogy a 2011-es végtörlesztéshez hasonlóan nagy kaliberű beavatkozásra készül a kabinet. Egy ilyen lehetőség pedig jelentősen ronthatja a banki eredményeket.
Érdekes analógiát kínál egy horvátországi – elsőfokú, tehát még nem jogerős – bírósági döntés arról, hogy a hiteleket eredeti, a felvételükkor aktuális árfolyam mellett kell visszatörleszteni. Gabler Gergely szerint egy ilyen kimenetel Magyarországon azt eredményezné, hogy a svájci frank hiteleket jellemzően 145-165 forintos, míg az euró alapú hiteleket 230-260 forintos árfolyamon kéne törleszteni. Erről ugyan nálunk egyelőre nincs szó, de egy ilyen lehetőség sok százmilliárd forintos veszteséget okozna a bankoknak, az OTP-nek például körülbelül 250 milliárd forint lenne az összvesztesége, ami részvényenként 900 forintot jelent.
Talán mégsem ennyire forró a kása
Nehéz megítélni a jelenlegi információk alapján egy esetleges „Végtörlesztés 2.0” esélyét és hatókörét – vélekedett Gyurcsik Attila, a Concorde vezető elemzője, mondván, megszellőztetett valamit az igazságügyminiszter, ám nem tudjuk, hogy milyen kormányzati elképzelés húzódik meg emögött. Ezért egyelőre csak találgatni lehet, hogy mennyiben érintheti ez az OTP-t – hűtötte a kedélyeket az elemző.
A hangulati bizonytalanságot ennek ellenére meg lehet játszani, elvégre minden parkett filozófia annyit ér, amennyit abból zsetonokra lehet váltani. Nos, Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője szerint, technikai alapon közelítve, a leforduló OTP árfolyama a mai napon megcélozhatja az 50 százalékos Fibonacci szintet, ami 4 870 forintnál húzódik. De azért a stop lossról sem ajánlatos elfeledkezni, ami mondjuk 5 150 forint lehet.
Cui bono?
Hogy kinek jó ez? Azon túl, hogy nyilvánvalóan kedvez a shortosoknak. Az OTP jelenlegi tőkehelyzete annyira kiváló, hogy még a sötét szcenárió sem veszélyeztetné a tőkemegfelelését, hiszen a Core Tier 1 ráta bőven 10 százalék felett maradna. Míg a külföldi bankok magyarországi leányainak súlyos gondokat okozhatna egy ilyen kormányzati lépés. Bár a végtörlesztés során a külföldi anyabankok mindegyike kiállt a leánybankja mellett, s jelentős tőkeemeléssel segítették ki őket, de kérdés, hogy egy ilyen új helyzetben állnák-e a cechet.
Néhány külföldi bank teljes vagy részleges kivonulása növelné az OTP piaci súlyát, vagyis a magyar lakossági bank középtávon újra pénzénél lenne. De azért ez drága és nagyon bizonytalan üzlet.
Az efféle kormányzati üzengetés azonban önmagában is jól jöhet az államosítás alatt álló takarékszövetkezeteknek. Ez a szektor már azzal is nyer, ha a külföldiek leánybankjai néhány évig nem bővítik a vidéki hálózatukat, esetleg bezárnak néhány bankfiókot.
Korábbi anyagunk: