
Arany: felfelé tekintve a lejtmenetben
Csendes kereskedés során kedden részben a dollár gyengülése miatt a COMEX augusztusi határidős aranyár 1292 dollár/uncia szint körül zár, ami 8 dolláros emelkedés.
ARANYVÉLEMÉNY
Emelkedett az arany kedden, amint a dollárt elernyedt a Fed elnök, Ben Bernanke e hét szerdára várt kongresszusi meghallgatása előtt, amelytől azt várják, hogy támaszt ad a pénzügyi ösztönzés vékonyításának időbeosztására.
A múlt héten az aranytömbök értéke 5 %-ot emelkedett, ami a legnagyobb heti emelkedés volt az elmúlt két évben azon remények miatt, hogy az ösztönzések még fennmaradnak belátható ideig, az elnök igen elkötelezett szavai miatt.
Az elmúlt 3 kereskedési ciklusban az árak szűk sávban maradtak, és többször visszapattantak az 1300-as szintről, amint a befektetők elkezdtek gondolkozni a QE3 program nélküli gazdasági életről.
A jelenlegi havi 85 milliárd dolláros – kötvényvásárlással megnyilvánuló – pénzteremtő program „vékonyítása” ( = csökkentése), emelheti a kamatokat,ami csökkenti az arany esélyeit. A piac az elmúlt hónapokban vegyes jelzéseket kapott a központi banktól, és a piaci várakozás egyértelműen szeptember vagy október havi vékonyításra számít, aranyáreséssel.
A német Commerzbank szerint az aranyárak az év végére visszaemelkedhetnek, amint elül a tőzsdére bevezetett, aranyat jelképező papírok mostani, és a FED vékonyító intézkedéseivel kapcsolatos aggodalmak miatt kialakult eladási hullám. Amennyiben az arany megemelkedik, az az ezüstöt is segíti, míg a platina és a palládium a stabil kereslet és a kitermelési kockázatok miatt erősödhet.
Rövid távra azonban gyengüléssel számolnak, vagyis 1200 dollárra a harmadik és 1300 dollárra a negyedik negyedévre, míg 1400 –ra a 2014. első negyedére. A jövő év zárását 1600 dollár körül várják.
Az ezüst becslése: 19 dollár a harmadik és 21 a negyedik, 23 a jövő évi első negyedévre. Ugyanebben a rendben a platina 1350,1425,1500 illetve a palládium 675,700,725 –ös szintre várható.
Az aranyár hároméves mélypontjára esett 1180 Dollár/ uncia szintre júniusban, amit a gyors kamatemelkedés okozott az ingatlanpiacon az azonnali ösztönzés leállítás lehetőségével kapcsolatos spekulációkra.
A bank véleménye szerint, bár emelkedtek az ingatlanpiaci kamatok, azok alacsonyak maradtak. A múltban, ha az ingatlankamatok két százaléknál magasabbra emelkedtek az elkövetkező időszakra, az negatív befolyással járt az aranyra. Most a bank nem vár ilyen hatást. Miután a pénzpolitikai kiigazító visszalépés a FED kötvényvásárlásai mértékének csökkentésének formájában napvilágra került, az aranyra gyakorolt ellenszél gyengülhet.
Hozzátették, hogy a további aranyeladás a tőzsdei értékpapírok fedezetéből (ETF), és ezzel a forgalom csökkenése behatárolt, még további áresés esetén is. A most meglévő mintegy 2000 tonna aranyat valószínűleg nem a rövid távú profitmaximálás érdekében tartják, hanem biztonsági tartaléknak a pénzügyi rendszer hosszú távú kockázataira és a likviditás fenntartására infláció vagy a deviza leértékelődése miatti értékcsökkenés esetére. Fennmaradnak az aranyvásárlással kapcsolatos motívumok, mint a megoldatlan adósságválság, és az iparosodott országok államadósságai, amik miatt a központi bankok fenntartják ultralaza pénzpolitikájukat.
Ha az arany felfelé mozdul, a Commerzbank szakértői szerint az ezüst is szignifikánsan emelkedhet, mivel a világgazdaság növekedése ipari jellegű keresletet is támaszt.
A nemesfémeket erősítik a dél-afrikai és más potenciális termelőkkel kapcsolatos aggodalmak és a termelt mennyiségek kiesései, a szakszervezetek és a bányatársaságok közötti lappangó ellentétek kiújulása.
A Commerzbank erősnek látja a nemesfémek autóipari keresletét és a befektetési keresletet is.
ARANYÁRTÁBLÁZAT
NAPI ARANYGRAFIKON
HETI ARANYGRAFIKON
HAVI ARANYGRAFIKON
EUR/USD DEVIZAPÁROS JEGYZÉSE
A dollár erősen gyengült a keddi napon.