
A családi gazdaságokat támogatnák
A lap hétfői számában megjelent interjúban a tárcavezető jelezte: a jogszabály egyértelművé teszi, hogy a föld a helyben lakó, magyar gazdáké lesz. Az egész törvény arra épül, hogy az agrárközéposztályt, a családi gazdaságokat támogassa – jegyezte meg. Fazekas Sándor szólt arról, hogy a földbérleti pályáztatás törvényes keretek között zajlik, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal mögött 1700 pályázat van, ebből 40-50 körül van „hangulatkeltés”. Kitért arra is, hogy idén négyezerrel többen igényeltek agrártámogatást, mint tavaly; s 27 ezerrel emelkedett – valamennyire fehéredett is – a foglalkoztatás a mezőgazdaságban.A miniszter jelezte: az ágazatot érintő törvények egymásra épülnek, az alap a földtörvény, arra épül a választások előtt előterjesztendő üzemtörvény, s reményei szerint ezt követően elfogadja a parlament az integrációs törvényt is.
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.