
Bejött a kampány!
Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. stratégiai és marketing igazgatója kedden, a kampány kiemelt partnereivel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a novembertől április elejéig tartó, s immár hetedik alkalommal megvalósított promóció célja ezúttal is Budapest turisztikai desztinációként való népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése volt.
Az 1 millió euró média-költségvetésű kampány finanszírozásába a résztvevők is bekapcsolódtak, de döntő részt az MT Zrt. finanszírozta. A következő kampányra hasonló büdzsét terveznek – mondta Maráczi Gábor.
Az akcióhoz 50 fővárosi szálloda és számos partner csatlakozott, köztük újonnan a Szépművészeti Múzeum, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF. A 2=3, illetve 3=4 szállodai kedvezmény mellett ezúttal is ingyenes fürdőlátogatást kínáltak meghatározott gyógyfürdőkbe, s a vendégek emellett kedvezményesen vehettek igénybe kedvelt turisztikai szolgáltatásokat.
A partneri körben végzett felmérés szerint a legtöbb BWI-vendég repülővel érkezett, a válaszadók vendégéjszakáinak 89 százalékát ők adták. A legtöbb vendégéjszakát sorrendben a brit, olasz és a francia vendégek töltötték el, a németek a negyedik helyre csúsztak. A közeli és szomszédos országokból érkezők vendégéjszakáinak aránya 11,2 százalék volt.
A legnagyobb érdeklődést a fürdők iránt tapasztalták, ezt követően a városnéző programok bizonyultak a legnépszerűbbnek, valamint a Budapest Kártya. A Memento Park és a BTF iránt közel azonos arányú érdeklődést jeleztek a szállodák, ezeket a Cézanne kiállítás és egyéb kulturális programok, szolgáltatások követték.
A partnerek 96 százaléka a jövőben is szívesen részt venne egy külföldieknek szóló budapesti akcióban – mondta Maráczi Gábor, hozzáfűzve, hogy 2013/2014-ben is lesz BWI. A kampány két pillére – a kultúra és Budapest, mint fürdőváros – megmarad, de számos egyéb lehetőséget is kínál a főváros – például az épített örökség, gasztronómia -, amit érdemes megvizsgálni – mondta.
Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSzÉSz) alelnöke úgy vélekedett, a több mint 93 ezer vendégéjszaka önmagában indikátora a termék sikerének. Véleménye szerint azonban van még növekedési lehetőség, négyszer-ötször ennyi vendégéjszakát is elbírnának a szállodák. Jelezte: sok még a kihasználatlan kapacitás, a versenytársakhoz (Bécs, Prága, Varsó) képest a vendégéjszakákban, a foglaltságban, az átlagárban, s az egy kiadható szobára jutó bruttó árbevételben (RevPAR) jelentős az elmaradás.
Niklai Ákos bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek a fővárossal egy jól megalapozott turizmus stratégia érdekében.
Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a mostani kampány során két és félszeresére emelkedett az érkezők körében a fürdőt igénybe vevők száma, míg a 2011/2012-es kampány során 19 750 vendégből 6692 (33 százalék), a 2012-/2013-asban a 25 063 vendégből 12 715 (51 százalék) fürdőzött. A BGYH vezérigazgatója szerint a kampány hatása hosszabb időtávon érvényesül.
Vitézy Zsófia, a BTF ügyvezető igazgatója tájékoztatása szerint a BTF eseményeire, amelyek között ingyenesek is voltak, több mint 25 ezren váltottak belépőt, az összes látogató száma 45 ezerre tehető. A külföldiek aránya a korábbi 10-20 százalékról 30 százalékra emelkedett, amelyben szerepe volt a húsvéti programkínálatnak. Hangsúlyozta, szeretnék az együttműködést folytatni.
Pljesovszky Gabriella, a Szépművészeti Múzeum idegenforgalmi igazgatója arról számolt be, hogy a Cézanne kiállítás látogatói között a külföldiek aránya 30 százalék volt. Elmondta: az idén is lesz európai színvonalú kiállításuk, október 25-től Caravaggiótól Canalettóig címmel Itália barokk festészetét mutatják be – mondta.
Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a BA részvétele a BWI-ben üzleti érdekük, hiszen az adott időszakban legalacsonyabb a forgalmuk. Elmondta, márciusban érzékelhető volt a BWI hatása az utasforgalomban is. Felhívta a figyelmet a skandináv országokra, amely fizetőképes piac, s már hat légitársaság közlekedik a térség és Budapest között.