
Közeledik a gázcsúcs
Az orosz államfő aláírta a csúcstalálkozó előkészítő és szervezőbizottságának létrehozataláról szóló utasítást. Vlagyimir Putyin a bizottság vezetésével Arkagyij Dvorkovics miniszterelnök-helyettest bízta meg, akinek egyik helyettese Alekszandr Novak energetikai miniszter lett.
A Gázexportáló Országok Fóruma (Gas Exporting Countries Forum – GECF) tagországai: Algéria, Bolívia, Venezuela, Egyiptom, Irán, Nigéria, Katar, Líbia, Oroszország, Trinidad és Tobago, valamint Egyenlítői Guinea, és az Egyesült Arab Emirátusok. Megfigyelői státussal rendelkezik Norvégia, Irak, Hollandia és Kazahsztán.
A csoport első csúcstalálkozóját 2011 novemberében Katarban tartották.
A dohai értekezleten elfogadott nyilatkozat megerősítette az Oroszország számára fontos alapelveket, amelyek szerint a gáz árát a kőolaj és kőolajtermékek világpiaci árához kötötték. Emellett a gázexportőrök elkötelezték magukat a stabil szállítások mellett.
A kőolajexportáló országok szervezetéhez hasonlítva gáz-OPEC-nek is nevezett fórumot 2001-ben alapították Teheránban, de jogilag csak 2008-ban hozták létre. Székhelye Katar fővárosában, Dohában található.
Oroszország a világ legnagyobb földgázexportőre, a földgázszállítások körülbelül 20 százalékát adja.
A Vesztyi orosz állami televízió híradójának jelentése szerint Oroszország az első negyedévben 1,3 százalékkal növelte gázexportját. A földgázkitermelés ugyanakkor 0,8 százalékkal csökkent az országban.