
Kínaiak segítenek a szlovéneknek
Az üzemet a kínai CHTC gépipari konszern hollandiai bejegyzésű DuraCar leányvállalata vásárolta meg. A kezdetben 65 alkalmazottat foglalkoztató TAM DuraBus vállalat távolsági, városi és reptéri buszok mellett tehergépjárműveket és pótalkatrészeket gyárt. Az üzem teljes gyártókapacitása 200 alkalmazottal évente 300 autóbusz és 100 tehergépjármű. A TAM DuraBus hibrid hajtásláncra és elektromos hajtású autóbuszok gyártására összpontosít. Értékesítési erőfeszítéseiben elsősorban a jugoszláv utódállamokra, a kelet-európai országokra, Észak-Afrikára és a Közel-Keletre helyezi a hangsúlyt.
Az eredeti vállalat 1946-ban jött létre, annak az üzemnek az alapjain, amit a második világháború elején a német megszálló erők repülőgép-alkatrészek gyártására létesítettek. Az egykori Jugoszláviában a cég az egyik legismertebb haszongépjármű-gyártó vállalat és a szlovén országrész egyik legnagyobb munkaadója volt. A nyolcvanas években a vállalat még több mint 8 ezer alkalmazottat foglalkoztatott és évi 45 ezer haszongépjárművet állított elő. A gyár 1996-ban ment csődbe. A termelést jogutódja 2001-ben kezdte meg ismét, de 2011-ben ez a vállalkozás is csődbe jutott.