2025 május 12

Küszködik a MAN

A cég negyedéves tisztított üzemi eredménye 82 millió eurós veszteséget mutatott, szemben az egy évvel korábbi 254 millió eurós nyereséggel. A piaci becslések 30,8 millió eurós veszteséggel számoltak.

Az európai tehergépkocsi piac márciusban immár 15. hónapja folyamatosan zsugorodott. Az idei első negyedévben a nehéz-teherautók eladásai 17%-kal zuhantak 64 198 darabra, derült ki az ACEA (Európai Autógyártók Szövetsége) jelentéséből.

A vállalat vezetése szerint az idei évben nem várható jelentős javulás a világgazdaságot illetően. Ebből adódóan a cég hatékonyságának növelésére és a munkahely beszüntetésekre fókuszál a MAN. Az első negyedéves bevétel 7,6%-kal csökkent 3,55 milliárd euróra. Az új megrendelések 14%-kal estek vissza 3,75 milliárd euróra. Az idei évre vonatkozóan a társaság megemelte az árbevételre vonatkozó előrejelzését, közleményük szerint a forgalom idén megegyezhet a tavalyi szinttel.