Illeg-billeg a nagy király, élvezettel fogadja az alázatos szolgasereg üdvrivalgását… Pedig mindenki tudja.

De mit is tud mindenki? A mi szűkebb pátriákban, nevezetesen ebben a kis hazában például azt, hogy a tegnap először egyedül a kormánylapban a nyilvánosság elé tárt feltételek, mármint az IMF követelések, a nyugdíjcsökkentés, a nyugdíjkorhatár-emelés, a családipótlék-csökkentése, a személyijövedelemadó-emelés, a privatizáció, az utazási kedvezmények csökkentése, a bürokrácialeépítés, az általános, értékalapú ingatlanadó, az önkormányzatok kiadásainak csökkentése, a bankadó eltörlése, a  pénzjuttatás a bankszférának, így, ebben a formában a mese kategóriájába tartozik.

Mit is tud mindenki? Például azt is, hogy az immár huzamos háborúskodásban, szinte kizárólag mi kapunk folyamatosan sebeket. Hogy lassanként a fél világ nem áll velünk szóba. Európában egyszer-egyszer inkább csak akkor fogad bennünket magas szinten politikus, ha valamilyen idétlenségünk miatt dorgálni akar. S most már a világ fejletlenebb részének tekintett vidékein is persona non grata lettünk, pocskondiáznak bennünket, zászlóinkat égetik.

Azt is tudjuk például, hogy ortodox típusú sikertörténetünk egyelőre a nagy mondák világába tartozik. Recesszióba süllyedtünk,  a kutyának sem kellenek hovatovább bóvlirészvényeink, tíz százalék feletti a munkanélküliségünk, állnak a beruházásaink, növekszenek a fogyasztói áraink…

Ismerjük ráadásul a koreográfiát is. A kormánylapban megjelenik. A sajtó ráharap. Hát persze. Lehet jó címeket adni, javul az olvasottságuk, több lesz a hirdetőjük. Aztán jön egy nevesebb politikus, a szájunkba rágja, hogy ez az IMF, milyen lelketlen. Utána mindig akad egy hűséges gazdasági elemző, aki lelkünkben félelmet kelteni igyekszik, s megmagyarázza nekünk, ha még mindig nem értenénk, hogy ilyen szörnyű feltételeket elfogadni nyilvánvalóan nem lehet, talán még megegyezés sem lesz…

Jön a mese csúcspontja, amit alig várunk. Megszólal maga a király. Megmondja a ,,tutit”. Azt, hogy e követelések alapján nem, lehet megegyezni. Majd, mi kitaláljuk a magunk diktátumát, majd azt elfogadtatjuk a nagy IMF-el. Ez már egy másik, az egér és az elefánt meséje, de erről majd legközelebb.

Forradalmárkodunk, harcolunk, háboruskodunk… És az egyre nagyobb nép-nemzeti magányunkban nem vesszük észre, hogy a modern világot már régen nem a magukról az igazságnál jóval többet gondoló nagy királyok igazgatják. Európában és a világ fejlett részén a kollektív intelligencia, az együttműködés és a szolidarítás a huszonegyedik századi módi. Tetszik ez nekünk, vagy nem tetszik…

És a világnak ebben a fejlett részében már a gyerekek is tudják ezt. Mert ilyen miliőben nőnek fel, ezt látják otthon, ezt tanulják az iskolákban. Náluk van logikus megoldása a mesének. Bízzunk benne, hogy nálunk is lesz. Mint a mesében, talán éppen a kisinas kiáltja ki az igazságot, amit már a gyerek is tud.

Dehiszen, a király meztelen!