Ki és milyen mértékben viselje az euró megőrzésének árát? Ez a vita gyakran felvet egy ki nem mondott kérdést: végül is ki okozta a válságot? A The New York Times (NYT) „sejtése”: nem csupán a görögök.

Németországban mégis az a sablonválasz, hogy a könnyelmű görögök elherdálták az euróövezeti tagsággal járó privilégiumokat. A német adófizetők nem óhajtanak fizetni a görögök, meg az olaszok és a spanyolok bűneiért. Ez azonban nem ilyen egyszerű. Egy sor görög kormány persze felelős az ország gazdasági- és pénzügyi lejtmenetéért és így az euró válságáért, de más felelősök is akadnak. Így a Görögországnak pénzt kölcsönző és a spanyol ingatlanbuborékot fújó német és francia bankok. Vagy az európai vezetők, akik több mint egy évtizede bevezették az eurót, bár tisztában voltak fogyatékosságaival. Az államkötvények vásárlói, akik 2010 előtt alábecsülték a görög adósságkockázatot, legutóbb pedig még kisebb kockázatokra reagálva is felsrófolták a spanyol és az olasz kötvények hozamát, nagy károkat okozva a mögöttük álló gazdaságoknak.

A nyilvános vita mégis főleg kulturális sztereotípiák formáját ölti. A déliek pénzt szóró dolce vita-lovagok az északiak, a németek – és néha a finnek, az osztrákok és a hollandok – pedig európai szolidaritásra képtelen kuporgatók a déliek szemében. „A kölcsönös vádaskodás jól mutatja, hogy a határokon átnyúló európai együttműködés elakadt” – mondta a NYT-nak Giancarlo Corsetti, a cambridge-i egyetem tanára. Más ismert közgazdászok arra figyelmeztettek, hogy az euró összeomolhat, ha az európaiak nem hagynak fel az egymásra mutogatással és nem egyeznek meg arról, hogy közösen viselik a megoldás költségét.

A válság gyökerei az 1990-es évekbe nyúlnak vissza. Akkoriban sok közgazdász figyelmeztetett arra, hogy Európában még hiányoznak a közös valuta eredményes működésének olyan kulcstényezői, mint egy közös európai banki szabályozó hatóság vagy egy olyan struktúra, amely képes segítséget nyújtani a bajba került pénzügyi intézményeknek. Mindez a 2006-os ír bankcsődökkel vált nyilvánvalóvá. A mentés javát Írországnak kellett állnia, ez olyan nemzeti adósságválságot idézett elő, amelyből máig sem keveredett ki. Spanyolországnak most hasonló problémát jelent a bankválság, amelyet egymaga nem oldhat meg.

Az euróövezetnek nem volt hatékony eszköze azoknak az országoknak a rendszabályozására, amelyek túllépték az államadósság és a költségvetési hiány szerződésben megszabott felső határát. Az európai vezetők, élükön a francia és a német illetékesekkel, mégis bevezették az eurót. Most közös banki szabályozó hatóságot és szigorúbb pénzügyi rendszert próbálnak létrehozni egy olyan válság közepette, amely sokkal súlyosabb, mint amit valaha is el tudtak képzelni.

Az, hogy menetközben lehet majd korrigálni a fogyatékosságot, „olyan hübrisz (végzetes elbizakodottság) volt, amely nagyon költségesnek bizonyult” – mondja Corsetti professzor. Igaz, Görögország (részben a Goldman Sachs segítségével) kozmetikázta tényleges adósságának mértékét, de az igazából nem volt titok, az Eurostat már 2004-től figyelmeztetett rá. Az európai bankok mégis tovább kölcsönöztek Görögországnak. 2009 júniusában, mielőtt az adósságválság kirobbant, Athén 76,5 milliárd euróval tartozott a francia és 38,6 milliárd euróval a német bankoknak (ez az állami és a magánszektor adósságát egyaránt tartalmazza). A spanyol és német bankok hatalmas összegeket kölcsönöztek Spanyolországnak és Olaszországnak is.

Adam S. Posen amerikai közgazdász a BBC-nek kifejtette: Németország azért nyújtott kölcsönöket, hogy azokat német exportáruk vásárlására fordítsák, vagyis önös érdekeit tartotta szem előtt. Most viszont azért küzd, hogy egyben tartsa az euróövezetet. Angela Merkel kancellár pénteken Berlinben fogadta Szamarasz görög miniszterelnököt és segítséget ígért Görögországnak, amely megpróbálja életben tartani gazdaságát a valutaunión belül. Spanyolországnak szintén szüksége lesz pénzre bankjainak megmentéséhez. Merkel lehetőségeit azonban korlátozza a szavazói között elterjedt vélemény, amely szerint a görögök nem érdemelnek további segítséget.

Egy múlt heti felmérés szerint a németek háromnegyede ellenzi a Görögországnak nyújtott két nemzetközi mentőakció feltételeinek enyhítését, és több mint kétharmaduk szerint a görögök nem tesznek meg mindent a költekezés csökkentésére és a gazdaság rendbe hozataláért. Viszont tény, hogy az EU és a nemzeti bankfelügyeletek is sokat tettek azért, hogy a bankok görög – és más kockázatos – adósságokat vásároljanak. Az EU szabályai szerint az euróövezet adóssága kockázatmentes: ezért a bankoknak nem kellett emelniük tőketartalékaikat, hogy biztosítsák magukat a megvásárolt európai szuverén adósságon lehetséges veszteségek ellen.

Az északi országok számos politikusa, közgazdásza és állampolgára szerint Spanyolország és Olaszország csak akkor tud olcsóbban pénzhez jutni, csak akkor tudja leszorítani a kötvényhozamokat, ha meggyőzi a befektetőket arról, hogy kézben tartja a kiadásokat és hogy szorgalmasan dolgozik a gazdaság talpra állításán. A német jegybank és mások szerint azonban a bajba jutott országok politikusai nem fogják megtenni az elengedhetetlen lépéseket, ha a piac nem gyakorol nyomást rájuk.

Corsetti viszont úgy véli, hogy a befektetők által az olasz és a spanyol adósságtól elvárt magasabb hozam nem csupán az érintett országok belső helyzetét tükrözi, hanem az euróövezet államainak megoszlását is. Jól mutatja ezt, hogy az utóbbi hetekben, amikor az euró-országok hatékonyabb együttműködésre utaló magatartást kezdtek tanúsítani, a hozamok csökkentek. „Ha kialakul a politikai együttműködés, a helyzet jóval kezelhetőbbé válik. Ha megoldást akarunk, nem szabad a sztereotípiákra hagyatkoznunk” – idézte Corsetti szavait a NYT.