2024 december 21

Reneszánszukat élik a gazdapiacok

A közvetlen értékesítésről és az értékesítési lánc rövidítéséről a VM, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH), valamint a budapesti Francia Intézet összefogásával szerveztek konferenciát. A tanácskozás létrejöttében a Francia-Magyar Kezdeményezések elnevezésű szervezet is közreműködött.

Az államtitkár jelezte: a termelői piacok – a közvetlen élelmiszer-értékesítés – ma már nemcsak piaci rés, hanem egy külön ágazat, növekvő kereslettel.

Hozzátette: ez a piaci tendencia érvényesül az utóbbi időben Magyarországon is, hiszen a termelői – gazda – piacok egyre népszerűbbek a vásárlók körében, reneszánszukat élik.

V. Németh Zsolt emlékeztetett: a termelői piacok lerövidítik az élelmiszerek útját a termelő és a fogyasztó között, helyreállítva a két szereplő közötti bizalmat. Ez utóbbi erősíti az élelmiszerbiztonságot, a rövidebb szállítási útvonal pedig csökkenti a környezeti terhelést. Emellett a helyi feldolgozás és a közvetlen értékesítés lehetősége javítja a vidéki életminőséget, új munkahelyeket is teremt, továbbá megőrzi egy-egy kisebb régió hagyományait, tradícióit.

Ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium a Nemzeti Vidékstratégia (NVS) fontos elemeként létrehozta azt a jogszabályi környezetet, amely megkönnyíti helyi piacok létesítését, ösztönzi a közvetlen értékesítést. Emellett a termelői piacok létrehozását anyagi források biztosításával is támogatja a szaktárca. Példaként említette, hogy október közepétől egy hónapon keresztül pályázhatnak a helyi önkormányzatok támogatási forrásokra – a Leader akciócsoportok közreműködésével – helyi piacok létesítésére. A támogatási szint 80-85 százalékos lehet, és maximum 50 millió forint nyerhető el erre a célra.

Az államtitkár az MTI kérdésére azt is megfogalmazta: a franciáktól megtanulható, hogy a tradíciók egyik legjobb megőrzési módja a közvetlen értékesítés támogatása, amivel ellensúlyozni lehet a globalizáció nem kívánt hatásait is. Francois Laquieze, a budapesti francia nagykövetség kulturális együttműködési tanácsosa, a magyar fővárosban működő Francia Intézet igazgatója hozzátette: a mostani gazdasági és környezet válság kihívásaira az egyik lehetséges válasz az élelmiszerek értékesítési útjának rövidítése, a közvetlen termelői eladások ösztönzése, ezzel a gazdaság „zöldítése”.

Konrád Istvánné, a Magyar Piacszövetkezet elnöke az MTI-nek elmondta: nincs még pontos felmérés a belföldön működő termelői piacokról; a Magyar Piacszövetkezet 30-32-t működtet. Ezek bevétele hetente már több tízmillió forintra becsülhető. Gyaraky Zoltán, a VM élelmiszer-feldolgozási főosztályának vezetője pedig megjegyezte: helyben a termékek feldolgozottsági szintjét kell emelni, mivel így drágábban lehet az árut értékesíteni, és több munkahely hozható létre. Jelezte viszont, hogy a kistermelők által előállított élelmiszerek nem versenytársai a tömegtermékeknek, leginkább a kínálatot színesítik.