Navracsics szerint nem mindig felülről kell várni a megoldást
A közigazgatási és igazságügyi miniszter az Új Széchenyi-terv által támogatott turisztikai projekt méltatása mellett megjegyezte: nem mindig felülről kell várni a megoldást.
Szólt arról, hogy a zirci Bagolyvár felújítása túlmutat a bakonyi településen, hiszen általa az egész régió válik turisztikai szempontból vonzóbbá.
Üdvözölte, hogy az idén januárban létrehozott, 42 települést átfogó Bakony-Balaton Térségi Turisztikai Desztináció Menedzsment – amelynek határai Sümeg, Várpalota, Somlószőlős, Zirc és Balatonkenese – égisze alatt kibontakozó együttműködés gyümölcsözővé válik.
A miniszter kiemelte: a helyi erők – a magánbefektetők és az önkormányzat – összefogásával, s az állam támogatásával lehet kilábalni az egész Európát sújtó válságból.
Megjegyezte: a nagy ipari beruházások mellett sem törpülnek el a turisztikai projektek, hiszen ezek jelentősége nem kisebb az életminőség szempontjából.
Márkus Gábor építész, a Bagolyvár tulajdonosa és újjáépítője felidézte: az 1723-ban épített barokk épület felújítása során még a háromszáz éves köveket is megmozgatták; innen fogott neki a 16. században a ciszterci rend a török dúlása után a város és az apátság újjáépítésének. Később fogadó volt, aztán tsz-iroda, a nyolcvanas évektől pedig üresen állt. Márkus Gábor három éve vásárolta meg és fogott neki újjáépítésének.
A közel kétszázmillió forintos beruházáshoz ötvenmillió forint pályázati forrást nyert.
Jövőbeni terveiről szólva elmondta: egy 330 millió forintos pályázatot nyújtottak be, a projekt során Zircet Veszprémmel szeretnék összekötni egy új kerékpárúttal a Bakonyon át csatlakozva a balatoni kerékpárúthoz.
A Bagolyvárat – ahol a megnyitó alkalmából várostörténeti és gasztronómiai kiállítás nyílt – Dékány Á. Sixtus zirci ciszterci apát áldotta meg. A fogadó és étterem családi és gyermekprogramokkal várja szombaton a látogatókat.