2024 december 22

Mi történik ma a tőzsdén?

BUX

A magyar tőzsde nagy indexe kevésbe követi az amerikai trendeket, mint a nyugat-európai társai, de ma pont jobb napja van, mint a nagyoknak. Az index tartó oszlopaként 35 százalékos súlyozással az OTP diktálja a fő irányt, melynek árfolyama erősen korrelál a Bank of America árfolyamával. Ma az index eddig 0,6 százalékos nyereséget ért el, míg az OTP folytatni tudja hétfői szárnyalást és 2 százalék felett teljesít 9500 forint környékén. A Richter árfolyama folytatja erőteljesebb emelkedést és 1,5 százalékos nyereségben van. A Waberer’s a tegnapi hírek hatására tovább emelkedik ma is, már 5,6 százalékot ért el.

DAX 30

Mai teljesítménye nem minősíthető rossz vagy jónak, mert 0,1-2 százalék között mozog reggel óta. Oldalazó stagnálás látható. A tegnapi esést követően lefele Gap-el nyitott, de innen visszatudott jönni némiképp. Az index fő szereplői ma a Bayer, Deutsche Telekom és a Deutsche Bank. A nap nyertese különösen nagy forgalommal egy kisebb cég, mely az MTU Aero névre hallgat. Növekedése 3,9 százalék a nap elején. A cég repülő hajtóműveket gyárt. A legnagyobb vesztes a Fresenius ST, melynek délelőtt már 3,5 százalékot esett az értéke. Az esés oka az elbocsátások és költségcsökkentések, melyek a recesszió eredményei.

FTSE 100

Az angol piacnak ma jobb napja van, mint a német versenytársnak, de itt sem tudják hozni a reggeli a lendületet. A forgalomban nincs különös kiugrás, a Lloyds vezeti a listát, de a Glencore kisebb meglepetést okoz. Nagyobb elmozdulást az IAG részvényeiben van, pozitív irányba és 6,2 százalékkal. Az angol font ma gyengült a dollárral szemben fél százalékkal is többet. Az index fél százalék feletti nyereségben van.