Ez a harc lesz a végső, gondolhattuk, amikor a jelenlegi rezsim háborút hirdetett a családok védelme érdekében a magas, áram- és gázárak, a vízdíjak ellen. Esztendőkön át hallgattuk a rádióból és a televízióból ömlő propagandát a harc sikereiről, mígnem magunk is elhittük, hogy minden a legnagyobb rendben. Lehet sajátos, egyedien magyar – ezekből az időkből származó kifejezéssel – unortodox módja a gazdaság felvirágoztatásának, a társadalmi jólét elérésének. Kaptuk az energiaszámlákat feltűnő helyen azzal, hogy az állam a harc kezdete óta hány és hányszázezer forint támogatást nyújtott. Nem foglalkoztunk azzal, hogy ismét százhúsz dollár könyékére kapaszkodott az olaj ára a világpiacon. Sok ezer embernek meg kellet halnia ahhoz is, hogy ne csak egyszerű megfázásnak tekintsük a halálos kórt, a kovidot.

Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba állította nem tegnap az ókori bölcs, Hérakleitosz.

Éltem már eleget ahhoz, hogy a múlt század nyolcvanas évei jussanak eszembe. Akkor az emberek már túl voltak az 1968-as új gazdasági mechanizmus bevezetésén, az olajárrobbanásként elhíresült 1973 októberében  kezdődő olajáremelkedésen, amely átértékeltette a fejlett világ viszonyát az üzemanyag-ellátásához. Ezzel kezdődött a szocialista országok eladósodása, ami sok szakértő szerint végül a második, 1979-es olajválsággal együtt a keleti blokk összeroppanásához vezetett. 

Mintha ma lenne. A pártállam 1981-ben is a helyi szervezetein keresztül próbálta megmagyarázni az embereknek a húsárak akkoriban szinte elképesztő emelését. Akkor a nemzetközi gazdasági válság, az imperializmus volt az ok. Akkor a magyarázkodást pártfeladatnak mondták, ma NER-nek nevezik. Akkor így jutottunk el az ellátórendszer és az adórendszer reformjáig, a Dunagate tüntetésig a parlament előtt, a rendszerváltásig, a kilencvenes évek eleje vágtató inflációjáig, a taxisblokádig, a 2008-as pénzügyi világválságig.

Elhittünk előbb-utóbb mindent. Újra és újra. A hiszékenység az ember genetikai tulajdonsága bizonnyal.

Nincsen új a nap alatt. A Biblia is megfogalmazta: ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt.

Most a rezsiharc végén, száguldó infláció, szomszédháború közepette hallgathatjuk a magyarázkodást: tőlünk távoli háború, brüsszeli bürokraták, sorosok, gyurcsányok, ballibsik a felelősök.

Csak mi nem. Mi sosem.

Most fiatalok hidat zárnak le, villamosok, autók útját állják el a kőrúton. Ismét emberek százai, olykor ezrei tüntetnek az adózás, a rezsicsökkentés megszüntetése miatt…

Hinni egyszerűbb, mint gondolkozni – ez a mi fő bajunk.

Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember. (Hérakleitosz)