Tavaly a koronavírus-válság ellenére is növelni tudta forgalmát a Kínában tevékenykedő német vállalatoknak több mint a fele, és nagy várakozásokkal tekintenek az idei év eredménye elé is a német kereskedelmi kamara kínai tagozatának kedden publikált hangulati felmérése alapján.

A Regio Játékkereskedelmi Kft. forgalma 2020-ban 13,8 milliárd forintra nőtt, a 4,5 százalékos bővülés az új áruházak nyitásának köszönhető.

A tavaly elvégzett csaknem 19 ezer ellenőrzés és a több mint 25 ezer beérkezett fogyasztói panasz alapján mintegy 10 ezer hatósági eljárás indult. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai irányítása mellett a kormányhivatalok több mint 3 ezer esetben egymilliárd forintot meghaladó bírságot róttak ki a jogsértő vállalkozásokra.

Aktuális üzleti környezetüket alapvetően gyengének ítélték meg januárban a német autóipari ágazat vállalatai, óvatos optimizmussal tekintenek viszont az elkövetkező néhány hónapra az ifo gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.