Tavaly 1946 óta nem látott mértékben, 3,5 százalékkal csökken az amerikai hazai össztermék (GDP) – közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön ismertetett második becslésében, ami megegyezett az egy hónappal korábban ismertetett első előrejelzéssel. Az adat továbbra sem végleges, azt majd március második felében hozzák nyilvánosságra.
Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, a kötvényhozamok emelkedése miatt továbbra is eladási nyomás alatt állnak a nagy technológiai cégek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 9,3 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével valósít meg fejlesztéseket 2023. június végéig – közölte az adóhivatal az MTI-vel csütörtökön.

Csalók kínálják pénzért a KarrierM állásportál ingyenes szolgáltatásait – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.