A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések hatására a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 89%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 96%-kal csökkent. Az összes vendégéjszaka 70%-át a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 93%-kal volt kevesebb az előző év decemberinél. A belföldi vendégéjszakák száma a szezonálisan és a naptárhatással kiigazított adatok alapján az előző hónaphoz mérten 53%-kal csökkent. 2020-ban a vendégéjszakák száma 58%-kal volt kevesebb, mint 2019-ben.
Dolgoznak a budapesti internetszolgáltatási hibák elhárításán a DIGI szakemberei.

Nőtt a Commerzbank vesztesége éves összevetésben a tavalyi utolsó negyedévben részben a megkezdett jelentős szerkezetátalakítási program, illetve a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt.

Emelkedik a BUX, a nemzetközi hangulat is egyre jobb. A kispapírok azonban gyengélkednek a BÉT-en.
Németországban az előző hónapok csökkenése után idén januárban már stagnáltak a nagykereskedelmi árak éves összevetésben.

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.