Budapest, 2021. január 4., hétfő (MTI) – A lakosság következő egy évre vonatkozó lakásfelújítási és korszerűsítési kilátásai a tavalyi negyedik negyedévben ismét erőteljesebbé váltak, a várakozások 14 éves csúcsra emelkedtek. A bejelentett kormányzati ösztönző intézkedések hatására a következő egy évben a magyar lakásállomány csaknem 14 százalékán végezhetnek fejújítási, korszerűsítési munkákat – derül ki a GKI és a Masterplast legfrissebb, közös reprezentatív kutatásából.
A hétfőn ismertetett friss adatok alapján több mint három éve nem mért csúcsra emelkedtek a brit feldolgozószektor aktivitásának mérőszámai. Elemzői vélemények szerint azonban ebben nem csekély szerepe van annak, hogy egészen a múlt hónap végéig bizonytalanok voltak az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételei, és ebben a környezetben a brit és az uniós vállalatok jelentős értékű beszerzést előbbre hoztak.

Magyarországon tavaly 128 031 új személygépjárművet helyeztek forgalomba, 19 százalékkal kevesebbet a 2019-es évinek, a forgalomba helyezést követő hat hónapon belül kivont gépkocsik aránya 25 százalékot tett ki – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel a 2020. évi új gépjármű forgalomba helyezési piacról készített összefoglalójában.

A koronavírus-járvány első hulláma alatt bevezetett társdalmi korlátozó intézkedések miatt tavaly 131 460 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, 12 százalékkal kevesebb mint 2019-ben a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.