2024 december 22

Új versenytársa lehet az MVM-nek és a Slovnaftnak

A HN úgy tudja, a Fortum már ajánlatot is tett az olasz tulajdonosnak az SE eladó részvénycsomagjára, és ezzel négyre emelkedett az érdeklődők száma. A részvénycsomag iránt eddig a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) és a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft alkotta konzorcium, a cseh energetikai művek (CEZ), illetve a cseh-szlovák tulajdonú Energetikai és Ipari Holding (EPH) jelezte érdeklődését.

A finn energetikai cég szóvivője a szlovák lapnak azt mondta: több különböző projekt iránt is érdeklődnek, de a sajtóspekulációkat nem kommentálják. Az értesülésre hasonló volt az Enel reakciója is, amely közleményében a szlovák lapnak azt írta: az SE eladásának menetéről nem nyilatkoznak.

Tapasztalat atomerőmű építésében

A finn Fortumnak több európai országban, köztük Skandinávián kívül a Baltikumban, Lengyelországban és Oroszországban is vannak érdekeltségei. A HN szerint az SE eladási folyamatában az erősítheti a Fortum pozícióit, hogy a cég részt vesz a finnországi Oikiluto atomerőmű építésében.

Ez azért lehet lényeges, mert egyebek mellett a Szlovák Villamos Művek tulajdonában van a mohi (Mochovce) atomerőmű is, amelynek két új blokkja már 2008 óta épül, de máig nem fejeződött be, holott az eredeti tervek szerint a beruházásnak már 2013-ra el kellett volna készülnie. A legutóbbi közlések szerint a 3,8 milliárd euróba kerülő építkezés várhatóan 2016-ban fejeződik be.

2 milliárd eurós cégérték

A Szlovák Villamosművek a régió második legnagyobb villanyáram-termelője, 5739 megawatt (MW) beépített erőművi kapacitással rendelkezik. Az energetikai vállalatot 2006-ban a második Dzurinda-kormány idején részben privatizálták. Ekkor szerezte meg az olasz ENEL a cég 66 százalékát, amiért 840 millió eurót fizetett. Az Enel tulajdonában lévő részvénycsomag magában foglalja az SE minden vagyonelemének arányos részét és az irányítási jogokat is. A fennmaradó 34 százalékos részvénycsomag a szlovák államé. A Wall Street Journal nemrég 2 milliárd euróra becsülte a vállalatot.

Az Enel tavaly erősítette meg azt a szándékát, hogy eladná a szlovák cégben lévő tulajdonrészét, amire a több mint 40 milliárd eurós adósságot felhalmozó olasz vállalat adósságlefaragási terveinek részeként kerülne sor. A HN szerint az Enel tavaly 36 milliárd euróra akarta csökkenteni adósságállományát, de ez nem sikerült neki, az előzetes tavalyi gazdasági eredmények szerint az olasz cég adósságállománya még mindig 38 milliárd eurót tesz ki.