2024 december 02

Fitch: kivonulhatnak az osztrák bankok a magyar piacról

A nemzetközi hitelminősítő az osztrák bankok hazai környezetének javuló – és a szektorra fenntartott stabil kilátást alátámasztó – elemei között kiemelte, hogy várakozása szerint az osztrák gazdaság növekedési üteme 2014-ben 1,4 százalékra gyorsul az idei évre valószínűsített 0,4 százalékról. Emellett az ausztriai munkanélküliségi ráta is jóval alacsonyabb az euróövezeti átlagnál: a harmadik negyedév végén 4,9 százalék volt az állástalanok aránya Ausztriában a valutaunióban mért 12,2 százalékkal szemben. Mindez várhatóan jórészt stabilan tartja az osztrák bankrendszer hazai eszközminőségét – áll a hitelminősítő elemzésében.

Fitch RatingsTeljes kivonulás Magyarországról?

A Fitch Ratings londoni elemzői szerint ugyanakkor az osztrák bankok közép- és kelet-európai működési térségén belül Magyarországon és Romániában mutatkoznak a legnagyobb lefelé ható kockázatok.

Magyarországon mindegyik osztrák bank jelentősen visszafogta tevékenységét, és így korlátozta potenciális kitettségét. A magyarországi hitelkitettségek leépítése azonban várhatóan 2014-ben is folytatódik, és a politikai fejleményektől – valamint a bankszektorra ezekből háruló költségektől – függően a Fitch Ratings lehetségesnek tartja, hogy az osztrák bankok most első ízben fontolóra vehetik a teljes kivonulást Magyarországról – áll a hitelminősítő keddi londoni elemzésében.

Moody’s: marad a negatív kilátás

A magyar bankrendszer működési környezetéről más nagy hitelminősítők is kedvezőtlen értékeléseket adtak az utóbbi időszakban. A Moody’s Investors Service – a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja – nemrégiben közölte, hogy érvényben hagyja a magyar bankrendszerre 2009 júniusában megállapított negatív kilátást, tekintettel a folyamatosan gyenge működési környezetre, az eszközminőség folytatódó romlására, valamint a tőkeellátottságot változatlanul terhelő nyomásra.

Magas az unortodox intézkedések kockázata

A Fitch londoni elemzőinek megítélése szerint Magyarországon – jóllehet az eszközminőségi jelzőszámok 2012 vége óta a stabilizálódás jeleit mutatják – továbbra is magas az „unortodox” gazdaságpolitikai intézkedések kockázata, különösen a devizaalapú hitelek kérdésében. Ez, valamint a pénzügyi tranzakciós illeték és a bankokra kirótt magas különadók azt eredményezhetik, hogy az osztrák bankok magyarországi leánybankjai 2013 negyedik negyedévében és 2014-ben is veszteségesek maradnak, vagy azzá válhatnak – fogalmaznak a hitelminősítő elemzői.

A Fitch Ratings szerint ugyanakkor az osztrák bankok a más közép- és kelet-európai, illetve hazai érdekeltségek megfelelő szintű nyereségessége révén várhatóan „le tudják nyelni” a viszonylag kis potenciális veszteségeket.