2024 március 29

Nem lehet megállítani a diákokat

Végül hallgatói fórumot tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A néhány száz főiskolai, egyetemi hallgató arról is döntött, csatlakoznak a szerdára tervezett budapesti „télirózsás forradalomhoz”, valamint arról, hogy hallgatói fórumot szerveznek szerdán délután a sztrájkhoz kapcsolódóan, illetve kedden megkeresik sztrájkjuk szándékával a középiskolák igazgatóit.

A Humán Platform tüntetése:

A fórum résztvevői Orbán Viktor miniszterelnöknek nyílt levelet írtak, melyben azt kérték: a felsőoktatási törvény módosítása előtt menjen el a hallgatói fórumukra, hogy tárgyaljanak a felsőoktatást érintő kérdésekről.

A hallgatók kidolgozták annak a videoüzenetnek a szövegét is, amelyet közzétesznek a médiumokban a sztrájkról. Ebben többek között az szerepel, hogy „változást követelünk, a kormány új oktatási tervezetét nem fogadjuk el, követeljük a törvénymódosítás elnapolását”, illetve „megalapozott, szakmai döntést, nem egy egy-két-nap alatt összefércelt törvényvázlatot”. A kommüniké hozzáteszi: „ha követeléseink nem teljesülnek, szerdán békés, általános sztrájkba kezdünk, és csatlakozásra hívunk minden szimpatizánst és érintettet”.

Az eseményen felolvasták a hétfőn késő este megalakult Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum MTI-nek küldött közleményét is, amely szerint a Magyar Rektori Konferencia elnöksége, a Hallgatói Hálózat (HaHa), az Oktatói Hálózat, a pedagógus szakszervezetek, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) támogatják a hallgatók által megfogalmazott hat pontot. Ebben a hat pontban követelik a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, a keretszámok visszaállítását legalább a 2011-es szintre (ez 44 ezer államilag finanszírozott felsőoktatási helyet jelent), a forráskivonás levonását, az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződés eltörlését, azt, hogy ne korlátozzák az egyetemi autonómiát, illetve azt, hogy az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a szegényebbeknek is legyen esélye bejutni a felsőoktatásba.

Kapcsolódó anyagunk:

Semmire sem jutott a HÖOK és a miniszter

Folytatják a demonstrációt a középiskolások

Ülősztrájkba kezdett a HÖOK elnöke