2024 március 29

Mire kell figyelniük a kereskedő cégeknek?

Ilyen, kettős felhasználású termék lehet minden olyan áru (akár szoftver is), amely polgári és katonai célra egyaránt felhasználható.

Dr. Falcsik István, a Deloitte Zrt. Vám, jövedéki és termékdíjjal kapcsolatos szolgáltatások üzletágának vezető szakértője:

Az elmúlt évtizedekben a globalizációs trendeknek megfelelően előtérbe került a határokon átnyúló árumozgások ellenőrzésének kérdésköre. Ezen belül is kiemelt figyelem irányul a kettős felhasználású termékek kereskedelmi forgalomban történő szállítására. Ezt a forgalmat nemzetközi egyezmények, a közösségi és hazai jogi normák szabályozzák, ám a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a kereskedő társaságok egy része mégsem szentel kellő figyelmet a kettős felhasználású termékekhez köthető szabályoknak. Ezt leggyakrabban a tájékozatlanság, a termékek kereskedelmi forgalmához köthető szabályozás ismeretének a hiánya okozza, annak ellenére, hogy az engedélyező és felügyelő hatóságok kellő mértékű tájékoztatást nyújtanak ezen a téren. Kevesen tudják azt is, hogy a kettős felhasználású termékek körébe akár szoftverek, vagy teljesen általánosnak tartott termékek is tartozhatnak, mint például egyes számítógép-hardverek, optikai és elektronikai eszközök, gépek, berendezések, gyógyászatban használt termékek.

Magyarország különböző államközi egyezmények részeseként igyekszik a nemzetközi közösség normáival összhangban szabályozni a termékek országhatáron átnyúló kereskedelmét. E termékeknek mind a kivitelük, tranzitjuk, transzferjük, mind a  behozataluk engedélyköteles. Az uniós szabályozás értelmében többféle engedély adható ki, amelyek kiadásáért a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Export-ellenőrzési Osztálya (MKEH) felelős. A jelenleg hatályos magyar szabályozás értelmében akár súlyos bírsággal is sújtható az a gazdálkodó, aki a kettős felhasználású termékeivel kapcsolatos engedélyeztetési kötelezettségeinek nem a jogszabályban leírtaknak megfelelő módon tesz eleget.

Az Európai Unió szabályozása, a közösségi vámunióra tekintettel kitér a kettős felhasználású termékek forgalmazására. A rendelet tételesen felsorolja, mely termékek tekintendők mindenképpen kettős felhasználásúnak, ezek forgalmazása tehát minden esetben engedélyhez kötött. Olyan ügyletek esetében, amelyek valamely embargó által sújtott országba irányulnak, a vonatkozó szabályok lehetővé teszik, hogy az egyes tagállamok a mellékletben  felsoroltakon felül más termékeket is bevonjanak az ellenőrzés alá, amennyiben azok érzékeny végfelhasználása feltételezhető. Ez az ún. „Catch All” klauzula néven elterjedt kitétel.

Dr. Falcsik István hozzátette: Fontos részlet, hogy bár a tanácsi rendelet melléklete taxatív felsorolást tartalmaz a kettős felhasználású termékeket illetően, az említett klauzula alapján a kereskedelmi ügyletek minősítése nem egyszerű, és nem egyértelmű feladat a gazdálkodók számára. A „Catch All” szabályozás értelmében a kereskedelmi ügyletek nagyon széles skálája a kettős felhasználású termékeket érintő szabályozás körébe eshet. Ennek megfelelően minden egyes ügylet, termék megítélése egyedi alapon kell, hogy történjen.

A kettős felhasználású termékek határokon átnyúló kereskedelmi forgalmának szabályozása összetett, és mind uniós, mind tagállami szinten a vonatkozó szabályok be nem tartása jelentős szankciókat (például jelentős pénzbírságot) von maga után. Ezen felül a kettős felhasználású termékekkel való visszaélés során a jelenleg hatályos Btk. szerint megvalósulhat bűncselekmény is.