2024 március 29

Jogorvoslati kérelemmel élt az Epamedia

Gabriele Würth, a közterületi reklámcég szóvivője hozzátette: a folyamatban lévő eljárásról nem kíván bővebben nyilatkozni a cég.

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön elutasította az Epamedia GmbH keresetét, amelyben a cég egy választottbírósági ítélet érvénytelenítését kérte. A csütörtökön kihirdetett ítélet rögzíti: a választottbíróság döntése az Epamediát 4,9 millió euró, illetve kamatainak megfizetésére kötelezi.

A választottbírósági eljárást a magyarországi cégcsoportba tartozó Outdoor Zrt. korábbi kisebbségi tulajdonosa indította. Hidvéghy Melinda az ítélet kihirdetése után az MTI-nek elmondta: 2008-ban adta el az általa 1989-ben alapított Outdoor Zrt.-ben lévő tulajdonrészét a többségi tulajdonosnak. Közölte, a cégcsoportnál ezután is vezető tisztséget töltött be, 2009-ben azonban szerződést bontottak vele, de tulajdonrészét akkor sem fizették ki, ezért fordult bírósághoz.

Hidvéghy Melinda ügyvédjének csütörtöki tájékoztatása szerint az ítélet alapján az Epamediának ki kell fizetnie tartozását, vagy a még július végén kezdeményezett bírósági végrehajtási eljárás során hamarosan elárverezik magyarországi üzletrészeit.