2024 április 19

Csalódást keltő számok az IBM-től

A társaság a gyengülő jennel és a globális gazdasági bizonytalansággal indokolta a szakértők által vártnál rosszabb adatot. A csütörtöki New York-i tőzsdekereskedés leállítása után ismertetett adatok szerint a március végével záródott három hónapban az IBM adózott eredménye 3,03 milliárd dollár, részvényenként 2,70 dollár volt az egy évvel korábbi 2,61 dolláros részvényarányos eredmény után. Egyszeri tételek nélkül a negyedéves profit 3 dollár volt részvényenként, a szakértők 3,05 dollárra számította.

A cég szóvivője azt mondta, hogy a január közepétől gyengülő jen a nyereséget részvényenként 7 centtel csökkentette. A társaság árbevétele éves összehasonlításban 5 százalékkal, 23,41 milliárd dollárra mérséklődött az első negyedévben az egy évvel korábbi 24,67 milliárd dollárról. Elemzők nagyobb, 24,65 milliárd dollár bevételre számítottak. A tőzsdeidőn túli elektronikus kereskedésben az IBM árfolyama csaknem 3,5 százalékkal esett.