2024 április 20

Arany: a shortok bezárása némi emelkedést hozott

A határidős arany csütörtökön 1664 körül zár, 5 dolláros emelkedéssel.

ARANYVÉLEMÉNY

A COMEX határidős aranyára az amerikai szakaszban szerényen magasabban zár a csekély forgalmú ünnepi kereskedés során csütörtökön. Jellemzően a short pozíciók zárása illetve egyes – az aranyat biztonsági tartaléknak tekintő – vevők pozíciófelvétele miatt emelkedett. Az azonnali arany is ezzel egyezőleg 1664-en áll. A legaktívabb, márciusi ezüst 30,23 dolláron áll.

Számos kereskedő és befektető kihagyja ezt a hetet a munkaszünetek miatt, ami a csekély forgalomban mutatkozik meg.

 A tegnapi aranycikkben- itt olvasható – idéztük az amerikai jelentéseket, hogy nemcsak a költségvetési szakadékkal, hanem a költségvetés törvény által engedélyezett hiányának elérésével is meg kell küzdenie a szabadságát emiatt megszakító Obama elnöknek. Eddig nincs hír komoly előrehaladásról a kormányzat és a republikánus ellenzék között folyó egyeztető tárgyalásokon. Ez tulajdonképpen jó lenne az aranynak, azonban  a hangulat bármely irányban változhat. A költségvetési korlátozások (vagyis kiadáscsökkentések illetve adókedvezmények eltörlése ) ügyében legkésőbb 2013. január 3-ig kellene megegyezést elérni, mivel ezen határidő után az említett intézkedések elkerülhetetlenül bekövetkeznek. A piacok általában nem szeretik a bizonytalanságot, és igencsak idegessé válnak a határidő közeledtével.

Vegyes USA gazdasági adatokat tettek közzé a csütörtöki napon. Ilyen Currency: usd az első ízben benyújtott munkanélküli kérelmek száma a dec. 22-i héten, 350 ezer a korábbi 362 ezer helyett. A Currency: usd decemberi fogyasztói bizalmi index 65,1 a novemberi 71,5 helyett (nagyot romlott az adat). A Currency: usdnovemberi új lakás eladások száma 377 ezer, míg az októberi 361 ezer volt.

A Bank of Japan ösztönzési programjával kapcsolatos remények közel két éves csúcsra nyomták fel a részvénypiacot.

Európából nincs aranyat érintő hír, de az esedékes olasz állampapír aukció sikeres volt.

A dollár értéke csütörtökön a korai órákban csökkent, míg a végére szépen felzárkózott. Az index a múlt héten háromhavi mélypontján volt, és az euró is sokat erősödött vele szemben. Közben a NYMEX kőolaj jegyzése  csütörtökön 90,99 dollár /hordó volt. Az arany megszokott iránymutató külső piacai jelenleg tehát nem sok útmutatást adnak.

Szeretnénk még egy tájékoztató táblázattal elgondolkoztatni kedves olvasóinkat:

Jól láthatóan nagyjából együtt mozgott az arany, a részvénypiac és a kincstárjegy  hozama december elején, de az arany árcsökkentése az együttmozgástól elmaradt december 12-től.

Ízlés szerint értékelhető úgy, hogy az aranynak vissza kell emelkedni a hozamok kiegyenlítődése érdekében, és ekkor logikus a long pozíció nyitása. Ha másképp értékeljük, akkor az arany további árcsökkenése is lehetséges.

ARANYÁRTÁBLÁZAT