2024 március 29

Újra berobbanhatnak a lakásépítések

Az első háromnegyed év során összesen 12 642 új lakóingatlant adtak át a hivatalos KSH-adatok alapján. Bár ez minimális, 1,7 százalékos csökkenést jelent éves szinten, továbbra is erős teljesítmény tükröz. A lakásépítési kedv megugrott, az idén januártól szeptember végéig több mint 22 ezer lakás építése kapott zöld utat, ez 2020 azonos időszakához képest 30 százalékos bővülésnek felel meg. Az ingatlan.com várakozásai szerint pedig az idén akár 25 ezer új lakás átadása várható.

Jó teljesítmény, és még jobb várható

“A jó teljesítményre számítani lehetett mind a lakásátadások, mind a lakásépítési kedvet nézve. Többek között az kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése, a járvány miatt felfüggesztett építkezések befejezése és a pandémiához köthető bizonytalanság enyhülése miatt. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor a 2020-as évek első felében éves szinten elérhetjük 30-35 ezres átadott lakásszámot.” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: “Az újlakás-átadásoknál látható növekedésben szerepet kaptak a saját célra épített családi házak, valamint az értékesítési célra épült lakások is.

image.png

Az új lakások piacának fejlődését a kínálat jelentős bővülése. Az idén október végéig több mint 8200 eladásra kínált új lakóingatlan került a piacra az ingatlan.com adatai szerint. Ez pedig éves összevetésben 38 százalékos bővülést jelent. A kínálatbővülésnek köszönhetően a kereslet is felfutott, az új lakások iránt érdeklődők száma éves szinten közel 65 százalékkal nőtt.

Feljebb mentek az árak

A kínálatban elérhető új lakóingatlanok átlagos négyzetméterára növekedett, részben a fokozódó kereslet mellett az év elejét jellemző építőanyag-drágulásnak, valamint a lakás- és társasházépítésre alkalmas telkek számának csökkenésének köszönhetően.

Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára november elején 953 ezer forint volt, ami 8 százalékos áremelkedést az egy évvel korábbihoz képest. “A fővárosban nagyon jelentős eltérések láthatóak, a budai XII. kerületben az átlagár már a 2 millió forintos szintet súrolja, de több városrészben – a XX., XXI. és XXIII. kerületben – alig több mint 700 ezer forintért kínálták eladásra az új lakások négyzetméterét” – fogalmazott Balogh László.

image.png

A megyeszékhelyeken az átlagár 15 százalékkal 630 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár, ez az ingatlan.com szakembere szerint azt mutatja, hogy a fővároson kívüli piacon nagyon jelentősen erősödött a kereslet. A legdrágább megyeszékhelyek közé tartozik Veszprém, Debrecen, Szeged és Székesfehérvár, ezekben a városokban 666-725 ezer forint az átlagos ár, ami 11-48 százalékos drágulást jelent az egy évvel korábbihoz képest.

image.png